|
Nemere István: Leleplezés
Az a
nap rosszul kezdődött. Már hajnaltájt felkeltünk, és kimentünk az erdőbe.
Sétáltunk egyet, aztán visszatértünk a házhoz. Leheveredtünk. C. is álmos
volt, mint én.
-
Meg kell dögleni – morogta –, tömény unalom…
Vártunk.
Madarak csicseregtek a fákon, valahol messze egy autó zúgott el. Aztán a
ház mögött futva jött R.
-
Gyertek gyorsan – lihegte. – A professzor előadást tart!
Rohantunk.
A szomszéd ház előtt egy csomó autó parkolt. A földszinti ablakok nyitva
voltak.
-
Úgysem engednek be minket – mondta C., a mindig okos, mindig pesszimista C.
– Inkább gyerünk hallgatózni.
Közelebb
osontunk. A bentiek nem vehettek észre bennünket, ahogy az ablakok alá
sompolyogtunk. Elképzeltem a bent ülők komoly ábrázatát, a férfiakat, amint
térdükre fektetett noteszukba jegyzetelnek. Nem mertem benézni, nehogy
meglássanak, de hallottam a professzor lépteit, amint fel-alá járkált
előttük. Minden szavát tisztán hallottuk:
-
…így kerülhettek a Földre. De ez még bizonyításra szorul. Tény, hogy ennek
már több ezer esztendeje. Akkor amazok a lények létrehozták ezt az
állatfajt, és méghozzá úgy, hogy a faj egyedei szaporodásra is képesek
legyenek. Telepatikus tulajdonságaik vannak. Életmódjuk nagyon különbözik
az összes többi állat életmódjától: egyszerűen céltalannak tűnő,
titokzatos… olyannyira, hogy ez már évezredek óta foglalkoztatja az
embereket. Különböző fantasztikus hiedelmek terjedtek el róluk…
- Ez
egészen érdekes – súgtam C.-nek. R. is bólogatott.
-
Ugyan! Ez a vén ökör megint kiötölt valami hülyeséget – felelte C. de
továbbra is ott maradt.
Hallgatóztunk
tovább.
-
Minden harmadik éjszaka összegyűlnek az egy környéken lakó macskák egy
bizonyos helyen. Ez már nem hiedelem, hanem tudóstársaim által
megállapított tény. Körben leülnek a földre, és… hallgatnak. Próbálták
odacsempészett mikrofonokkal felvenni a hangjukat, de… csend volt. Nem
beszélnek emberi füllel hallható hangokkal, hanem másképpen. Itt élnek
közöttünk, de nem tudunk róluk semmit. Nem dolgoznak a többi háziállatokhoz
hasonlóan, hanem henyélnek. Mi tartjuk el őket, mi etetjük… Hogy ezt el
tudták érni, már magában is nagyfokú intelligenciára vall… Nos, uraim,
megállapítottam, hogy ezek a lények… kémek.
-
Kémek? – kérdezte több hang.
-
Igen! Az űrből egykor érkezett lények által idetelepített kémek. Minden
harmadik éjszaka „szeánszokra „gyűlnek össze, és előttünk még ismeretlen,
valószínűleg telepatikus módon „leadják” megbízóiknak az egész információs
anyagot, amit az előző három napban gyűjtöttek… rólunk.
Felzúdult
a terem. Hitetlenkedő kiáltások hangzottak fel, de taps is. A professzor
ide-oda szaladgált. Aztán megállhatott az ablak mellett, mert egészen
közelről hallottuk a hangját:
- A
bizonyítás megtörtént, kísérleti úton. De önök is meggyőződhetnek róla
bármikor, uraim. Csak hosszabb ideig kell figyelnünk egy közelünkben élő
macskát. Milyen nagy energiabefektetéssel tetteti magát butának! Pedig
nagyon-nagyon intelligensek ők, uraim! A kutyákat messze felülmúlják. Csak
titkolják… Van otthon macskájuk? Nos, akkor egy-egy potenciális kémet
tartanak a lakásukban, aki megérti minden szavukat, érzékeli hangulatukat,
analizálja cselekedeteiket, jelentést készít minderről, és azt „oda”,
„felfelé” továbbítja!…
A
professzor akkor már csaknem kifulladt, olyan lendülettel beszélt. Egy kis
oxigént, friss levegőt akart szippantani – kihajolt hát az ablakon…
És
észrevett minket.
Szemei
kidülledtek, artikulátlan hangot hallatott. Felragadott egy virágcserepet,
és közénk vágta…
Nyivákolva
szaladtunk szét a bokrok között.
|
